4x4 logo
6. forduló, Csömör – 2011. szeptember 10.

6. forduló, Csömör – 2011. szeptember 10.

Egy bíró szemszögéből

           2011. szeptember 10-11-én került megrendezésre az utolsó előtti futam Budapest mellett, a csömöri sóderbányában. Jó hangulatban telt a hétvége, köszönhetően a kiélezett, duplaszorzós versenynek, a szokásos és újított pályáknak, és a hűvösnek kicsit sem mondható időnek.
A kezdeti nehézségek ellenére hamar belerázódtunk a szokásos menetbe. Bár szombat délelőtt még felhős volt az ég, már lehetett érezni, hogy délután nem fogunk fázni – így a versenyzőket nem csak Fajesz trükkös pályái, hanem az időjárás is megizzasztotta. És ha már a pályárkról van szó, Fajesz meglepett minket egy új típussal is; az úgynevezett ”lépegetős” pályával, ami nem egy versenyzőpárosnak okozott nehézséget. Emellett néhány pálya olyannyira komplikáltnak tűnt, hogy minden versenyző az utolsó pillanatban próbálta teljesíteni őket. Nagy örömünkre 3 Fun-os indulónk is volt – őket Őri Attila buzdította a versenyzésre. Pár régi arccal is találkoztunk; Bella Gábor, mint régi-új versenyző tette próbára magát, de szombat délelőtt műszaki probléma miatt sajnos fel kellett adnia a versenyzést. A másik ”új” arc, Kovács József – aki régen Fábián Renáta navigátoraként állta a sarat – most Original-ban vette át a sofőr szerepét és tette próbára újonnan vásárolt Suzukiját; két fát egyszerre mászott meg az első két kerekével. A duplaszorzós verseny leginkább a ProModified-os vetélytársakat késztette számolásra és a legjobb forma hozására.
Hétvégi rendezvényünk a megszokotthoz képest jóval több kíváncsiskodót vonzott a bányába – őket természetesen a szokásos és újnak mondható mutatványokkal is szórakoztatták a versenyzők. Persze a talajból adódóan ennek a nézők nem mindig örültek – különösen, amikor több köbméter homokot zúdítottak rájuk…
Bár több helyen voltunk elszállásolva, talán az egyik legjobb hangulatú versenyt sikerült összehozni. Ennek alapjául a már jól összeszokott kis csapat, a ”mag” szolgált. A verseny megszervezése és lebonyolítása során sok segítséget nyújtattak Krucsó Zoltánék, Őri Attiláék és Zsom Lajos és csapata, akik elláttak minket a 2 nap során finomságokkal és hűsítő üdítőkkel. Ezúton szeretnénk megköszönni a segítséget!
A kölcsönös segítőkészség, az állandó versenyezni vágyók, a lelkes szervezők, bírótársak. Ez mind alapja egy erős, stabil falnak, amelyet mi próbálunk építeni biztos darabokkal. De mint minden épületben, itt is vannak gyenge téglák, amelyek az idő sorával egyszer kilazulnak, és elhagyják a biztonságot jelentő ”erődöt”…
Az utolsó forduló október első hétvégéjén, Hajmáskéren kerül megrendezésre, az éves díjkiosztóval egybekötve. Várunk mindenkit, aki idén autóba ült pályáinkon, valamint a rendezőség stabil tagjait, akik egész évben hozzájárultak a sikeres lebonyolításhoz!

Lejegyezte: Liza
Lefotózta: MTTE

csomor2011

Európa Bajnokság – Csehország – 2011. augusztus 05.

Európa Bajnokság – Csehország – 2011. augusztus 05.

Eredmények:

Original 2. hely: Eigner Mihály – Grünwald Pál

Promodified 9. hely: Boros Csaba – Jäger Dániel

Promodified 10. hely: Hajdu Róbert – Fábián Renáta

Eurotrial Európa Bajnokság 2011.

         Augusztus 5-7 között a csehországi Sedlcanyban rendezték meg az idei Európa Bajnokságot. 15 nemzet bajnokai képviseltették magukat és mérkőztek meg az Európa Bajnok címért; Eigner Misinek 2., a magyar csapatnak pedig a 8. helyre sikerült felküzdenie magát az éles versenyben.
A magyar csapat vezetői és a résztevők egy része már a hét közepén megérkeztek a helyszínre, péntekre pedig már a versenyzők is leparkolták az autókat. Ennek ellenére nem indult legegyszerűbben az EB a magyar csapatnak – több okból is. Először is, nem túl kellemesnek mondható meglepetést okoztak nekünk a pályákkal, ugyanis még komolyabb bejárás sem kellett ahhoz, hogy megállapítsuk a nehézségi szinteket (amik a jelek szerint egy kissé elcsúsztak a reálishoz képest…). A legtöbb helyen méteres gödrökkel, kisebb fajta tavakkal, tégla-és sárkupacokkal, vagy hegyes sziklákkal tarkított pályák komoly fejtörést okoztak a versenyzőknek – az összes kategóriában.
A következő mérföldkő a gépátvétel volt – itt is adódtak kisebb problémák. Kónya Jani és Sollich Gyuri autóján többször is kellett átalakításokat végezni, mire végre sikeres lett az átvétel, Krucsó Zoliék pedig feljebb léptek – modi helyett promodiban szálltak szembe ellenfeleikkel.
Természetesen már az első napon bemutatkoztunk; a tesztpályán az elvetemültebbek látványos mutatványokat hajtottak végre: Hajdu Robi nem tartotta talpon az autót.
Délután került sor a felvonulásra, ahol az EB-n versenyző összes autó végigvonult a pályáktól kezdve a városon át vissza a park ferméig. Persze ez sem volt akciómentes; Kutyiék és Magyar Szisziék úgy gondolták, hogy a két autót egyesítve haladnak át a városközponton, de ezt a rendezőség sem díjazta túlságosan.
Este egy rövid eligazítást tartottunk – csapatépítő tréningként, ahol már látszott, hogy remek hangulatban fog telni a hétvége. Késő estére pedig nem maradt más, mint a szokásos, hajnalig tartó ”eligazítás”, és a szombati időjárás kiszámítása.
Szombat reggel 8-kor megkezdődött a 2 napig tartó versengés. A 2 nap alatt számtalan látványos mutatványt láthattunk, és a szokásos borulásokban sem volt hiány; Eigner Misit és Moflyt kivéve mindenki megmutatta az autója alvázát.
Kónya Jani – mint volt Európa Bajnok, navigátora, Oross Tamás segítségével ehhez mérten próbálta teljesíteni a szekciókat. Sollich Gyurival karöltve a szokásos versenyzési módszerüket alkalmazták; az apró trükköket, az alacsony autók miatt pedig a nagy gázzal való, lendületes közlekedést.
Eigner Misi és navigátora, Grünwald Pál – egyben a magyar csapat vezetői is – Európa Bajnokhoz méltóan, alaposságához mérten járta be és teljesítette a szekciókat.
Fábián Tibi és Balogh Attila ismét elnyerte a képzeletbeli ”közönségkedvenc díjat” – ahogy itthon is. Akadályt nem ismerve törtek át mindenen a dobozos UAZ-zal, és ha nem is sikerült befejezniük a pályát, a közönség akkor is hangos tapssal jutalmazta őket.
Az Eigner Misi által delegált német versenyző, Dominik Keuper és navigátora, Florian Rüwwe is a magyar csapatot erősítette; a nekünk ismeretlen páros a szokásos formáját hozta.
Egyetlen standardes indulónk, a volt Európa Bajnok, Mofly, új navigátorával, Gulyás Gáborral, de a régi autójával rutinosan versenyzett és jól teljesített, sikerét csak egy szombaton kihagyott pálya törte meg.
Modis versenyzőpárosunk, Krucsó Zoli és Aranyi Peti kénytelen volt promodiban nevezni – ez viszont csak a gépátvételnél derült ki. A keményebb kategóriában is jól teljesítettek, sajnos az autójukon olyan műszaki hiba jött elő, ami a további versenyzés feladására kényszerítette őket.
Hajdu Robi, a csapat egyik „bohóca”, és egyetlen női navigátorunk, Fábián Reni ellentmondást nem tűrően, a tőlük megszokott módon csapatott végig a pályákon.
Boros Csabi az öreg rókák rutinjával, és új navigátor, Jäger Danival vágott neki az EB-nek. Rutinosan irányította az autót, a tőle elvárhatóan teljesített, és még a közönséget is megrémisztette egy veszélyes 3-as kapu teljesítéssel; majdnem teljesen tetőre borított autója alatt 1 percet töltött – a sártengerben, letesztelve ezzel navigátora strapabíróságát és életfunkcióit.
Kutyi és Csibe protoban próbált szerencsét, bár kiderült, hogy a trophys ”csőszamár” a fele akkora kerekeivel és dupla súlyával nem a legalkalmasabb erre. Ennek ellenére nagy kitartással, hősiesen küzdöttek, és a fáradtságuk ellenére a lelkesedésük nem hagyott alább.
Magyar Sziszi leporolta régi triálos autóját, és navigátora, Pippo segítségével ügyesen teljesített – már a pénteki tesztpályán is. Egy technikai probléma miatt viszont vasárnap reggel a verseny feladására kényszerültek.
A fárasztó küzdelmek után vasárnap este mindenkinek jól esett, amikor végre nyugiban végignézhette az eredményhirdetést, ahol együtt örülhettünk annak, hogy originalban Eigner Misiék 2. helyezést értek el. Ezután következett az unalmasnak nem mondható záróbuli. A hétvége levezetéseként szinte mindenki kitáncolta magát, a színpadon pár merész vállalkozó az énekesnőt próbálta becserkészni, de volt, aki más nyakában ülve lengette a magyar zászlót.
Minden indulónak gratulálunk, hősiesen és akadályt nem ismerve küzdöttetek! Köszönet azoknak, akik kint voltak velünk, és személyesen szurkoltak a magyar versenyzőknek, jelenlétükkel pedig erősítették a magyar csapatot és segítettek mindenben! Jövőre Svájcban rendezik az Európa Bajnokságot, reméljük, hogy még többen leszünk és még jobban teljesítetek!

http://www.youtube.com/watch?v=0rr7uQyjyk4

Lejegyezte: Liza

5. forduló, Vásárosdombó – 2011. július 23.

5. forduló, Vásárosdombó – 2011. július 23.

 2011. július 23-24-én került megrendezésre az EB-re felkészítő futamunk. Helyszínként a jó öreg Vásárosdombót választottuk (kiváló edzési lehetőséget nyújtva ezzel a versenyzőknek, hogy EB előtt egy hasonló terepű pályán is versenyezhessenek), pechünkre viszont nem ez volt a legalkalmasabb időpont, ugyanis az egész hétvégét eső, jobb esetben csak esőfelhők kísérték végig…
Nyár közepén jól megtréfált minket az időjárás. Míg az előkészületek során legtöbbször napsütés volt, és a pályaépítő brigád legalább 35°C-os hőségben ütötte a karókat, addig szombat reggelre már bőven befelhősödött az ég, majd pontosan a szekciók nyitásakor elkezdett esni is. Egy kis ideig vártuk, hogy elálljon, aztán az egyre jobban összeálló esőfelhők miatt felhagytunk a reménykedéssel. Összeszorítottuk a fogunkat, és nekikezdtünk a lazának egyáltalán nem mondható hétvégének. Mivel az eső majdnem minden pályát a saját kedvére formált át, a versenyzőknek korán sem volt egyszerű feladatuk – így néhány pályán már az is óriási sikernek számított, ha valaki meg tudta közelíteni az 1-es kaput.
Miután mindenki kellően összesározta magát, és az autókból látszólag 4 keréken guruló sárkupac lett, elállt az eső, és kisütött a Nap. Ennek köszönhetően az agyagos sár remekül beleivódott a ruhákba – emlékezetes nyomot hagyva ezzel a hétvégéről.
Kitartó kis csapatunk sikeresen átvészelte az első napot, így este következhetett a jól megérdemelt ”pihenés”.  Fajesz remek szarvaspörkölttel várt minket Dombóváron, majd a vacsora után mindenki átélhette a játékgépek nyújtotta élményeket csocsó vagy éppen darts formájában. Mások inkább az iszogatásba, és a beszélgetésbe merültek bele.
Mire mindenki a helyére került, nem maradt több időnk az alvásra pár óránál, így vasárnap reggel újból ”friss és üde” arcokat láttunk. A második nap már szerencsésebb volt – leszámítva a több helyen gondot okozó sártengert és dagonyát -, ugyanis a verseny ideje alatt nem esett az eső, csak az eredményhirdetés után.  Délelőtt az RC triálos csapat is megérkezett, majd ők is próbára tették autóikat a sáros terepen. Ennek ellenére kevesebb néző merészkedett le a ”sárgödrökhöz”, mint az első napon.
Összegezve a hétvégét; az a kis csapat, aki esőben, szélben és világvégekor se hátrál meg, és eljön egy jót versenyezni, a rendezőség, aki mindig kitartóan odateszi magát – pályabírókat, fotóst és büféseinket is elismerés illeti -, és mindenki, aki egy kicsit is hozzájárult a verseny sikeres lebonyolításához büszke lehet magára! Köszönet a csapatnak – és persze Fajesznak, aki rengeteg időt és energiát is belefektetett abba, hogy Vásárosdombón ismét egy látványos esemény jöjjön létre!
A következő forduló szeptemberben kerül megrendezésre Csömörön, augusztusban pedig a szép számmal benevezett magyar csapatunk fog megküzdeni az Európa Bajnoki címért. Ezúton kívánunk nekik sok sikert!

Lejegyezte: Liza
Lefotózta: MTTE

 

vasarosdombo2011

4. forduló, Pusztaederics – 2011. június 26.

4. forduló, Pusztaederics – 2011. június 26.

Az idei év 4. fordulóját – mondhatni nyárnyitó futamot – a tavalyi év legjobb helyszíneként megszavazott Pusztaedericsen rendeztük meg. A rendezőség örömére szép számmal jelentek meg versenyzők – ennek köszönhetően a 200 fős faluban a forgalom az átlagoshoz képest feltűnően megnőtt.

            Szokásainkhoz híven minden az előmunkálatokkal kezdődött. Csütörtök délutántól péntek délig minden rendben ment, a pályák egy része már el is készült, ám péntek délután az időjárás közbeszólt, így szakadó esőben, nem kis erőfeszítések árán sikerült befejezni az összes pályát.

Néhány versenyző már péntek este megérkezett, a többiek másnap reggel tették le az autóikat, ahogy a helyi erők is. A menetrend most is változatlan volt; nevezés, eligazítás, majd a szekciók teljesítése következett. Mivel a pályák az erdőben voltak, a versenyzőknek meg kellett birkózniuk pár akadállyal: a csúszós avarral, útban lévő fákkal és persze a pár méteres ”szakadékokkal” is.

Délután került sor a Fun Junior kategória lebírálására, ahol a vállalkozó szellemű fiatalok mutathatták meg, mit tudnak – néhányan vetekedve a Fun kategóriás versenyzőkkel.

Az első napot egy kicsit sem szolidnak mondható bulival zártuk (nem túlzás azt mondani, hogy a vasárnapot kezdtük vele…), így a hangulat ismét a tetőfokra hágott.

Vasárnap már nem a pörgés jellemezte a társaságot – már amikor az egész csapat újra összeállt, ugyanis az éjszakai buli egy-két embert csak a reggeli órákban vonzott vissza a szállásra. A második napra már az idő se volt a legkedvezőbb, de szerencsére ezt az erdőben nemigen éreztük meg.

Természetesen most is voltak szép mutatványok, ahogy már megszokhattuk; bukfencezések, átfordulások – és talpra állások, nem túl veszélymentes fejre esések, vagy éppen a fa stabilitását tesztelő ütközés.

            Összességében remek versenyen vagyunk túl, a hangulat a szokásosnál is jobb volt, a területből adódóan a versenyzők is nagyobb kihívások elé voltak állítva, a rendezőség pedig elégedetten dőlhetett hátra a sok munka után. Köszönet Varga Jeromoséknak és a szokásos kis csapatnak az erőfeszítésekért, a lebonyolításért és a helytállásért!

Az 5. forduló július 23-24-én kerül megrendezésre Vásárosdombón, ahol már 2005 óta rendszeresen vannak triál futamok. Ez a jól megszokott és közkedvelt helyszín idén azért is lesz még kedvezőbb, mert az utána következő Európa Bajnokságon a versenyzőknek hasonló talajon kell bizonyítaniuk. Ezért is lesz egy remek alkalom arra, hogy az EB előtt még egyszer utoljára összemérjétek autóitokat és magatokat, kár lenne kihagyni! Minden érdeklődőt várunk, izgalomban nem lesz hiány!

Lejegyezte: Liza
Lefotózta: MTTE

pusztaederics2011

 

3. forduló, Öcs – 2011. május 14.

3. forduló, Öcs – 2011. május 14.

Egy versenyző szemével

Az idei triálbajnokság harmadik fordulóján visszatértünk a nyílt nap helyszínére, így Öcs sziklás akadályai már nem voltak ismeretlenek számunkra.
Ismét két napon át tehettük próbára magunkat és autóinkat.
Szombat reggel a megszokott rendezői csapat várt minket, na és persze az elmaradhatatlan bundás kenyér illata…
A vidám hangulatú és vitatott kérdéseket eldöntő eligazítás után megkezdődött a várva-várt csata.
Originálos Suzukinkat ismét kihívás elé állítottuk, és Hajdu Robi sem unatkozott navigátoromként, sőt egy laprugótörés is bonyolította a dolgunkat.
Ellenfeleink, Eigner Misi és Kónya Jani hozzánk hasonlóan küzdöttek a köves pálya nehézségéivel.
Az alapkategória repertoárjából csupán egy hiányzott, az UAZ show, amit tesóm, Fábián Tibi és aktuális négykerekűje produkál helyszínről-helyszínre.
Ottling Tomi és Őri Attila fej fej mellett hadakoztak a saját csoportjukban.
A leglátványosabb autózást ismét a Pro Modified versenyzői nyújtották. A legnépesebb mezőny most sem okozott csalódást. Elfogultság nélkül mondhatom, hogy a promodis épitett autónk Hajdu Robi vezetésével technikailag és csapatszellemben egyaránt összeállt.
Krucsó Zoli verdája új szint kapott, Boros Csabi pedig a szokásos nyugalommal indult neki a megmérettetésnek.
Fajesz kitett magáért, és trükkös pályákat varázsolt nekünk, melyeken nagyon jól éreztük magunkat saját kis csatáink közepette.
A felfutón az teljesített jól, aki az elsők között érkezett a szekcióhoz, mint Kárpáti Roland, aki mintha szárnyakat növesztett volna.
A szombati napot Hajdu Robi és navigátora, jómagam az első helyen zártuk.
Vártuk a vasárnapot, és kiderült, hogy az időjárás csak szombaton kényeztetett el minket. A verőfényes napsütés zord őszi időre váltott, de pályabíróink így is kitartóan helyt álltak.
A Pro Modified kategóriában az utolsó pályára is maradtak izgalmak.
Pavelka Timi gyors értékelése után látható volt, hogy a kiváló formánkat vasárnap is meg tudtuk tartani, így senki sem vehette el tőlünk az első helyet, és a dobogó legfelső fokára állhattunk fel.:-)
A szervezőknek: Fajesznak, Csokinak, Bálintnak, Zolinak, mi versenyzők kitartást kívánunk a nehezebb időkben is. 🙂
Legközelebb június 25-én találkozunk, Pusztaedericsen…

Lejegyezte: Reni
Lefotózta: MTTE

 

ocs2011