Eurotrial 2012 Svájc – a magyarok bajnoksága
Augusztus első hétvégéjén, a svájci Auenstenben rendezték meg a 2012-es Eurotrial bajnokságot. A magyar csapat hét nevezővel vágott neki a bajnoki címek begyűjtésének, ami bár kevesebb, mint tavaly, mégis két új Európa bajnok-párost ünnepelhettünk vasárnap este.
A VERSENYZŐK
Kezdjük a beszámolót az esemény főszereplőivel, a versenyzőkkel! A modified kategóriát kivéve mindegyik kategóriában képviselték hazánkat.
Originalban az Eigner Mihály – Grünwald Pál versenyzőpáros hozta a legjobb eredményt, magabiztosan versenyeztek az egész hétvége alatt, ennek meg is lett a gyümölcse.
Kónya János szintén remekül vette az akadályokat – Oross Tamás volt a segítségével -, az ő versenyzésüknek azonban sajnálatos módon egy műszaki probléma vetett véget vasárnap. Az érdekesség náluk is megjelent, ugyanis megpróbálták kióvni az autót, de semmi rendelleneset nem találtak rajta.
Sollich György és navigátora, Kéri Tamás szintén jó eredményt érhetett volna el, ha a sofőr és az autó is épségben célbaér, de sajnos mindketten javításra szorultak, így nem tudták befejezni a versenyzést.
Standardben Molnár Zoltán és navigátora, Gulyás Gábor képviselte a magyarokat. Az első napon még magabiztosan tartották az első helyet, ám a második napot már nem tudták elkezdeni, ugyanis szombaton kióvták a versenyautót. Ez a hétvége folyamán akkorra már másodszor történt meg, de elsőre még vaklárma volt.
ProModiban a Magyar Szilárd – Kovács Krisztián páros küzdött a bajnoki címért. A navigátor által épített autó a magyarországi bajnokság 1. fordulóján kezdte pályafutását, ez alatt az idő alatt pedig tökéletesen összeszokott a sofőrrel, aki viszont már jó pár éve gyűri a triálpályákat. Szisziék az első nap végén 2. helyen álltak, de vasárnapra sikerült javítaniuk rajta.
Protoban Boros Csaba navigátor nélkül rótta a pályákat ”régi-új” szkarabeuszával, de sajnos ő sem tudta befejezni a versenyzést. Az újonnan elkészült autóval ugyanis még nem teljesen ismerik egymást, ezért a kisebb ”betegségek” után Csabi úgy döntött, nem küldi rögtön az intenzívre autóját, így a második napon abbahagyta a versenyzést.
Hajdu Róbert is hasonló helyzetben volt, bár neki ott volt Fábián Renáta, aki segített a szekciókban való közlekedést. Mivel az ő autójuk is a verseny előtt nem sokkal készült el, még össze kell szokniuk – bár a megszokott borulásokat már így is láthatta a nagyérdemű – ennek ellenére az erős középmezőnyben zárták a hétvégét.
ÍGY TÖRTÉNT…
A versenyzők után következzen egy kis beszámoló a hétvégéről!
A magyar delegáció már a hét elején megérkezett a helyszínre. A versenyzők pár nappal később, míg a szurkolótábor utolsó tagjai szombat hajnalban landoltak a kempingben. A közel fél napos út megtétele után mindenkinek szüksége volt a pihenésre a hétvége kezdése előtt, hogy mindenben segíteni tudja a versenyzők dolgát.
Szombaton 8 órakor elkezdődött a pályák nézegetése, a nehézségi szintek és az ellenfelek tehetségének felmérése, és persze a pályák teljesítése. Dél körül az idő kicsivel melegebb lett, így a cementbányában az átlaghőmérséklet 40°C körül volt. Ez a várakozó versenyautón való napozáshoz tökéletes volt, a versenyzőknek viszont egy kicsit megnehezítette a dolgát. Az ebédszünet alatt felváltva volt zárva a pályák fele 1-1 órára, ez alatt a versenyzők is magukba szívhattak egy kis energiát délutánra, és elláthatták egymást újabb tanácsokkal. A pályák este 6-ig voltak nyitva, ez kisebb fejtörést okozott a Magyar Sziszi – Kovács Krisztián párosnak, ugyanis az utolsó negyed órában még 2 pályájuk teljesítetlen volt, a sor pedig nagyon nem akart fogyni előttük, de végül sikeresen megoldották ezt a helyzetet is. A pályák teljesítése után lassan mindenki eljutott a pár km-rel arrébb lévő tömegzuhanyzókig, majd este a magyar táborban egy közös beszélgetés vette kezdetét az aznapi versenyzés értékelésével. Ezzel egy időben elkezdett esni az eső, illetve lehűlt pár fokot a levegő, így a testhőmérséklet növelése érdekében előkerültek a jól bevált ”doppingszerek”. Az éjszakába nyúló lazítás meghozta a gyümölcsét, vasárnap ugyanis az előző napon megszerzett helyezéseket többeknek sikerült megtartani, de volt, aki javítani is tudott rajta.
Vasárnap délelőtt az időjárás változott, már 9-10 óra körül elkezdett esni az eső. Ez nem feltétlenül volt előnyös a talajszerkezetet tekintve, egy originalos pályán például találtunk több méter hosszan egy jó fél méteres dagonyát is. Ez a nap sajnos már nem alakult olyan kedvezően, mint az első, ugyanis a nap végére csak 3 versenyzőpárosunk maradt, akinek az összes szekciót sikerült teljesítenie. Bár az eredményeket már a kihirdetés előtt 1 órával kifüggesztették, még így is ért minket egy nagyon kellemes meglepetés a színpadon. Eigner Mihály és Grünwald Pál megszerezte 2. európa bajnoki címét originalban. A meglepetés viszont csak ezután következett: Magyar Sziszi és Kovács Krisztián a papírok szerint a 2. helyen végzett, viszon a színpadon más kapta a 2. helyért járó díjat, így még az utolsó utáni pillanatban is sikerült még emlékezetesebbé tenniük az eredményhirdetést. Sziszi és Pippo ezzel először nyerték el a bajnoki címet, valamint megszerezték az 1. promodis európa bajnoki címet a magyaroknak.
Bár a bulizás elmaradt, a kis magyar csapat nem hagyta abba az ünneplést. Szép lassan mindenki visszaszállingózott a táborba, a legkitartóbbak pedig újra az éjszakába nyúlóan ünnepelték az újdonsült bajnokokat.
Hétfő reggel esőre ébredtünk, ami megkönnyítette a hazaindulást; érzékeny búcsút vettünk egymástól és ismét nekivágtunk a fél napos út megtételének.
Összegezve az Európa bajnokságot, megérte megtenni a Magyaroroszág-Svájc távolságot. Kevesebben voltunk, mint tavaly, de a jól összeszokott ”mag” összetartott, így hangulatban is hoztuk a megszokott színvonalat. A versenyzők száma is kevesebb volt, viszont annál jobb volt hallani, hogy a magyar himnuszt kétszer is eljátszották az eredményhirdetés alatt. Ezúton is szeretnénk még egyszer gratulálni a bajnokoknak és a résztvevőknek is az elért eredményekért! Legközelebb szeptemberben találkozunk a magyar bajnokság 4. fordulóján, amit már nevezhetünk úgy is, mint a 2013-as olaszországi EB-re való felkészülés 1. futamát.
Lejegyezte: Liza
Lefotózta: Csoki